Nekem egy levél, neked egy ablak – beszélgetés

A veszprémi Várbörtön Látogatóközpontban volt lehetőségünk szűk körben bizonyságot tenni szeretetszolgálatunk eredményeiről.

Az eseményt elnökünk a Mécses munkájának rövid ismertetésével kezdte, majd elmesélte, ő hogyan is csöppent bele a szolgálatba, amely oda vezetett, hogy már az egész családja családtagként kezeli a hozzájuk rendelt fogvatartottat. Ahogy ő fogalmazott: „A csodákat akkor tudjuk megélni, ha kilépünk a komfortzónánkból.”

A bizonyságtételt egy másik önkéntes levelező folytatta, aki nyugdíjasként cseppent bele a szolgálatba. Első levelezése révén döbbent rá, hogy milyen borzalmas életutak vannak. Kiemelte, hogy milyen érdekes is az isteni vezetés: első levelezője szabadulása után visszatért a régi megszokott, romboló életformához, ezért úgy tűnt, hogy a hatalmas emberi erőfeszítésnek nem volt semmi eredménye. Azonban a legmélyebb válságban mégis önkéntesünk segítségét kérte, aki átvette a kormányt, s most már eredményesebbnek tűnik az együttműködés. Közben önkéntesünk kapott egy új levelezőtársat, aki feladta neki a leckét teológiai kérdésekkel, így együtt fejlődhettek. Ahogy mondja: „Nem tehetjük meg, hogy az életben hagyjunk üres járatokat.”

Ezután pedig meghallgathattuk a teológiai kérdések áradatáért felelős, ma már szabadult barátunkat. Visszaemlékezett, hogy fegyházba kerülése után nem tudta feldolgozni az új helyzetet, így a börtönélet sötétebb felébe vetette bele magát. Hét év után azonban válaszúthoz érkezett: eldobja saját életét vagy irányt vált. Öngyilkossági kísérlete sikertelen volt. Ezután elkezdett gyülekezetbe járni és Istennel kapcsolatot teremteni. Megtért, s ez igazi fordulatot hozott az életében. Szabadulása után pedig bemerítkezett, hogy elkötelezettségét Isten felé így is megerősítse. Négy hónapja szabadult, dolgozik, gyülekezetbe jár, építi újra fel magát.  „Bent a legnehezebb a társas együttélés. Sokféle ember van összezárva és igyekezni kell konfliktus nélkül lenni. Ahhoz, hogy az ember a környezetét el tudja fogadni, nekünk kell belül megváltozni, nem a környezettől kell várni a változást.” – meséli.

A megható bizonyságok után a hallgatóság is felélénkült, s egy tartalmas, kötetlen beszélgetéssel zárhattuk az alkalmat.

Köszönjük a lehetőséget a veszprémi Várbörtön Látogatóközpontnak.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top