Börtönbe levelezünk

Vajon miért is levelezünk fogvatartottakkal? Mi a motivációnk? Hogy indultunk neki? Természetes, hogy sokakban felmerülnek ilyen és ehhez hasonló kérdések.

Mi pedig örömmel válaszolunk! S hogy minél jobban megismerhessétek tevékenységünket, megkértük néhány önkéntesünket, meséljenek, mi vezette őket erre a szolgálatra, milyen tapasztalatokat szereztek, miért maradtak ebben a szolgálatban.

Judit mintegy másfél évtizede kezdett bele a levelezésbe. Azt a sok áldást, amit kapott, szerette volna valamilyen módon átadni a rászorulóknak. Úgy érzi, hogy mélyült a személyiségee azzal, hogy fogvatartottakkal levelezik. Megtanult mindenért hálás lenni és nagyon tisztelni azokat az embereket, akik rendkívül kemény körülmények között is megtartják az emberségüket, az optimizmusukat, a bátorságukat.

Gabi azért jelentkezett erre a szolgálatra, hogy a rendelkezésére álló időt értékes tartalommal töltse meg. Hallott a Mécses munkájáról és úgy érezte, számára ez egy testhez álló dolog. Úgy képzelte el, hogy a havi egy levéllel a fogvatartott életét kicsit megszínesíti, s így majd levelezőtársa érezni fogja, hogy akar adni neki egy kis szeretetet. Hamar kiderült azonban számára, hogy többről van szó, egymást építik lelkileg, egymás tudását tágítják, s levelezésük egy igazán tartalmas, épülő kapcsolat lett. Szeretetet adott, szeretetet kapott, úgy érzi, ez egy win-win szituáció.

Zsuzsa hét éve találkozott a Mécses karácsonyi tevékenységével, aminek keretében kapcsolattartó nélküli fogvatartottnak küldhetett csomagot. Amikor a Mécses megköszönte segítségét, egyúttal megkérdezte, hogy szeretne-e levelezni egy fogvatartottal. Ő akkor ezt a világot távolinak érezte, s nem is gondolta, hogy ezzel szeretne tovább foglalkozni. Mégis érzett egy belső indíttatást, így hát belevágott.

Marika amikor nyugdíjas lett, hirtelen sok lett a szabadideje és szerette volna hasznosan tölteni, unokák, testvérek között. Ekkor hívták egy közösségbe, s a börtöncursillosok között találkozott olyanokkal, akik börtönbe leveleznek. Amikor jött az irgalmasság szent éve és sokat hallott az irgalmasság cselekedeteiről, megszületett egy belső késztetés a lelkében, ami aztán elindította ebben a szolgálatban.

Hamarosan újabb bemutatkozó történetekkel érkezünk!

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top