Újabb hónap telt el, így visszatérhettünk Csillag-beli barátainkhoz – igaz, most csak virtuálisan.
Ezúttal a harag volt beszélgetésünk középpontjában: ki hogyan birkózik meg ezzel az érzelemmel, egyáltalán kire és meddig haragszunk, van-e értelme, ki tudunk-e belőle hozni valami pozitívat, és tudunk-e Urunk, Krisztus Jézus nyomdokaiba lépni az ellenségszeretet terén.
Nehéz téma, így nem is vágtunk rögtön bele, hanem lelki és testi bemelegítésként Halleluja dalt énekeltünk. Na de nem akárhogy! Két csoportra osztva hol az egyik csoport, hol a másik csoport énekelte el a dal egy-egy sorát, s mindig az állt fel, aki éppen énekelt – így nem csak a dallamok hullámoztak, hanem benti barátaink is. Közösségi találkozókra szeretettel ajánljuk ezt a fajta bemelegítést!
Ezután álltunk neki teljes erőbedobással a harag ki…
Abban egyetértettünk, hogy a harag egy érzelem, abból is inkább a negatív fajta. De kire haragszunk? Többen önmagukra, amiért olyan helyzetbe kerültek, hogy a normális élet igen sok aspektusáról le kell mondaniuk. Találtunk azonban olyat is, aki szeretteire tud leginkább haragudni: mivel ők vannak legközelebb, feléjük van a legtöbb elvárásunk, ezért aztán ők tudják a legtöbb frusztrációt is okozni. S megbántani is ők tudnak minket a legjobban. Akárcsak a barátok, akiket szintén közel engedünk magunkhoz. Könnyebb egy idegennel szemben elengedni a haragunkat.
De el lehet egyáltalán engedni? Le lehet tenni? Hogy lehet pozitívan kijönni egy dühös állapotból? Többen is vagyunk, akik előszeretettel kiabálunk, szólogatunk be a másiknak, anélkül, hogy végig gondolnánk, a másik valóban érdemes-e a haragunkra. Egy barátunk arról számolt be, hogy munkatársa már-már annyira felbosszantotta, hogy majdnem fizikai síkra terelődött a konfliktus, azonban meglátta a másik szemében a rettenetet, amitől azonnal elszállt a haragja és megsajnálta társát. Akadt olyan is, aki a másik nyakában található kereszt láttán enyhült meg, mondván: mégis csak van valaki, akit mindketten szeretünk!
A harag egy természetes emberi érzés, amelyet sokszor a kiszolgáltatottság és tehetetlenség táplál. Mindemellett egyfajta önvédelmi mód is, hiszen ilyenkor le-és bezárunk. Mégis, ha sokáig tartogatjuk ezt a haragot, saját magunk mérgévé válik.
Haragunk elengedésében sokat segíthet az idő múlása, ahogy egyre tapasztaltabbakká, érettebbé válunk, egyre jobban megértjük a másik ember megnyilvánulásai mögött rejtőző történéseket, indulatunk enyhül, elhalványul, semmivé foszlik.
Természetesen nem muszáj arra várnunk, hogy magától elmúljon, alkalmazhatunk különböző technikákat önmagunk megnyugtatására, ill. választhatjuk a minket felbosszantó embertől való távolság tartását is. Humorral is csitíthatjuk dühünket, de akár üzemanyaggá is alakíthatjuk, ha például az igazságtalanság miatt vagyunk bosszúsak.
Sok gyönyörű bizonyságot hallhattunk családi konfliktusok feloldásáról, ugyanakkor olyanról is, aki haraggal szállt a sírba is, nagy fájdalmat hagyva maga után szeretteiben.
Ne feledjük, hogy az ember haragja nem szolgálhatja Isten dicsőségét, ezért jobb távol tartani magunkat tőle!
Az élet nem arról szól, hogy haragosokat gyűjtsünk, hanem arról, hogy szeretetben éljünk.
